-
Elena? Te mit keresel itt? – kérdezték egyszerre a Salvatore testvérek. A
történelem megismételte önmagát. Szegény Katherine. Mármint Elena. Egy
másodpercre elvesztettem az idő érzékemet.
- Katherine? – kérdeztem és odasuhantam
mellé. Furcsán nézett rám.
- Ömm… nem én Elena vagyok. – mondta majd egy
lépést hátrál, mint akinek már ismerős ez a szitu.
- Persze. Persze. A híres hasonmás. 10 évig
kutattam utánad erre most csak úgy besétálsz a testvéreim ajtaján. Ez vicces. –
önkéntelenül elkezdtem mesélni majd abba hagytam, mert rájöttem mennyire
fenyegetően hangzott ez a mondat.
- Testvéreid? – kérdezte a vasfűvel teli
nyakláncát szorongatva. Érdekes ez a lány. Nem a fenyegetésnek hangozott
szavak, hanem a testvéreim szó
ragadta meg a figyelmét.
- Elena meg tudjuk magyarázni. – szólt
Bonnie.
- Rendben. – mondta majd neki támaszkodott a
falnak és figyelt. Mindent elmeséltem neki ugyanúgy, mint a fiúknak. Elena
értette az egészet, de mégis habozott, hogy kimondja, amit gondol.
- Honnan tudjuk, hogy nem hazudik? Mi van, ha
csak azért jött, hogy elvigyen Klaushoz? – mondta gyanakvóan. Jellemző.
- Már az első percben elvittelek volna,
Katherine. – győzködtem és rájöttem, hogy nem Elenának szólítottam. Kínos.
- Elnézést, de ezt még szoknom kell… Elena. –
javítottam ki a hibám miközben kértem egy pohár vért Damontól. Nem a
legízletesebb volt, de megtette a hatását.
- Nincs valami varázsige, amivel ki lehetne deríteni,
van e kapcsolat közöttünk? – kérdezte Stefan. Kezdtem nagyon tehernek érezni
magamat szóval leraktam a kristály poharat és az ajtó felé indultam.
- Alison te meg hová mész? – kérdezte Damon
meglehetősen kedvesen.
- 100 év gondolkozás után is csak a rossz
döntést hoztam meg. Azt hiszem, én itt csak teher vagyok szóval… keressetek meg
majd egy két év múlva, ha rájöttetek az igazságra. – úgy tűnt elértem a kellő
hatást.
- Ne maradj, kérlek. Csak biztosra akarunk
menni a dologban mielőtt, megismernénk rendesen egymást. – kérlelt Stefan.
Elena elbizonytalanított mindenben. Azt hittem ő más, mint Katherine, de lehet,
hogy annyi rossz dolgot át élt már, hogy ez neki normális viselkedés.
- Rendben. Most haza kell menjek, de holnap
vissza nézek. Addig lesz időtök megvitatni a dolgokat. – mondtam.
- Mellesleg hány éves vagy? Vámpírként… -
kérdezte Bonnie. Az összes szem rám szegeződött.
- 600. – mondtam majd kisuhantam az ajtón.
Annyira kíváncsi voltam, hogy miket mondhattak rólam, de mennem kellett, innen
el.
Visszamentem a Grillbe, ami időközben
eléggé kihalt lett szóval a bárpulthoz mentem. Gondoltam most már illendő lenne
rendelni egy whiskyt. A csapos egy fiatal szőke hajú, kék szemű srác volt.
Éppen megfelelő az igézéshez.
- Mit adhatok? – kérdezte.
- Egy pohár whiskyt. – mondtam magabiztosan.
- A személy igazolványodat, ha kérhetem. –
tudtam, hogy ez nem fog jól elsülni. Közel hajoltam hozzá.
- Most szépen kiszolgálsz engem azzal, amit
kérek. – igéztem meg egy talán teljesíthető szöveggel. A srác csak bámult rám,
majd komiszul elmosolyodott.
- Vasfüvet iszom. Nem tudsz megigézni, de ne
aggódj, nem szólok senkinek. – mondta és folytatta a poharak törlését. Na, ez
aztán meglepett. Már tudtam kiből ne igyak.
- Mellesleg hány éves vagy? – kérdezte.
- 600 éve vagyok 15. – pirultam el.
- Akkor máris ki vagy szolgálva, de ez
maradjon köztünk. – szólt és előkapott egy kisebb poharat, amit tele töltött és
odacsúsztatta felém.
- Nagyon köszi. – hebegtem majd óvatosan
belekortyoltam a whiskybe. Ő elment az asztalokat leszedni, amíg nekem volt
időm egyedül átgondolni a visszatérésem igazi okát.