- Hogyha
megtetted a kellő hatást haza viszel? – kérdeztem Kolt miközben feltápászkodtam
a kanapáról. Odasuhant mellém, hogy elkapjon, mielőtt a padlón találnám magam a
testvéreimmel.
- Majd jelentkezem. – mondtam
erőltetett mosollyal az arcomon a fiúknak és a lépcsőnél hallgatózó Elenának. Kifelé
menet Forbes seriff autója parkolt le az enyém mellé. A „sejtelmes”
arckifejezésével kiszállt és felénk közeledett.
-
Mi történt? – kérdezte, de nem értettem mire gondolt. Majd leesett, hogy úgy
nézhettem ki, mint egy agyon mosott rongy.
-
Már minden rendben. – mosolyogtam rá biztosítékul, hogy jól vagyok.
-
Akkor jó. Damont keresem. Bent van? – kérdezte az ajtót fürkészve.
-
Igen seriff. Bent találja őket. – mondta Kol majd elindultunk az autóm felé.
Nagy nehezen beültem az anyós ülésre és
magamhoz vettem a mélyhűtős könyöklőben tárolt vér tasakot. Nem volt valami
friss, de a mai nap után ez jól jött.
-
Kik tették ezt veled? – kérdezte Kol mérgesen két előzés közben.
-
Nem lehetne, hogy holnap beszéljük ezt meg? –kértem. – Eléggé megviselt ez a
dolgok és ki szeretném pihenni.
-
Akkor majd holnap suli után elmegyek hozzád. Oké? – mosolygott rám és
megsimította a kosztól és vértől gyötört hajam. Leparkolt a házam előtt, egy
puszit nyomott a homlokomra és haza ment. Gyorsan lefürödtem, megmostam a hajam
és bekentem a lassan gyógyuló sebeimet, majd miután felöltöztem és megágyaztam,
beraktam egy filmet és az ágyba bújva próbáltam magamra erőltetni az álmot.
***
Erőteljes
kopogásra ébredtem. A nehezen nyíló szemeim nem segítettek abban, hogy lejussak
az emeletről. Mire leértem a dörömbölés abba maradt szóval gyorsabbra vettem a
tempót, hogy odaérjek, mielőtt elmenne.
- Igen? – kérdeztem rekedtes hangon.
Rebekah volt az.
- Te még nem vagy kész? Úgy látom
eléggé elaludtál, mert kb. 20 perc múlva becsöngetnek. – mondta miközben berontott
az ajtómon. Eléggé izgatottnak tűnt ahhoz képest, hogy egy túl sokat élt tini
lány lakozik benne.
- Basszus. Teljesen kiment a
fejemből a suli és még be is kell iratkoznom. – mondtam miközben a fejemhez
kaptam. Gyorsan felrohantam és kiválogattam a legnormálisabb gönceimet a
szekrénybe pakolt dobozokból és magamra kaptam őket. Gyors fogmosás, majd smink
és kész is lettem. Mondjuk sosem az az „öt óráig készülődöm” típus voltam, de
ez is rekordnak számított.
- Táska? – kérdezte Rebekah miközben
a cipőjének a sarkáról próbálta lekaparni a rendezetlen kertem által okozott
sarat.
- Huh, tényleg. – a lehető
legközelebb lévő bontatlan dobozva, belenyúlva megtaláltam a vállra akasztható
táskám, belepakoltam pár hamisított iratot – mivel nem hinnék el, hogy 600 éves
vagyok – füzetet, tollat és az uzsimat. Egy tasak vért.
- Mehetünk. – mondtam mosolyogva,
majd bezártam magam mögött az ajtót. Az út csöndesen telt. Az homlokomat az
ablakhoz döntve gondolkoztam a tegnap történteken és azon, hogy ez kevésbé viselt
meg, mint gondoltam. A városban szerencsére minden közel van szóval szerencsére
nem volt időm annyit gondolkozni, hogy megint átéljem a kínzás okozta
fájdalmakat. A suli hatalmas volt és szebbnél szebb autók lepték el a
parkolókat. Egy nagy füves rész vette körül az iskolát kisebb-nagyobb padokkal
és asztalokkal díszítve. A diákok úgy hemzsegtek, hogy alig lehetett keresztül
jutni az ajtóig. Valaki elkapta a vállamat.
- Na, hogy tetszik? – kérdezte Stefan.
Ma a többi naphoz képest nem volt annyira szürkés a tekintete. Kellett pár
másodperc mire rájöttem, hogy a suli kinézete érdekli.
- Eddig szép, de kíváncsi vagyok
milyen belülről. Szóval menjünk. – invitáltam őket, majd neki vágtam a
hosszúnak tűnő útnak az üvegajtó felé.