-
Helló Alison. – üdvözölt ismerős édes hangján. Máris tudtam ki az.
- Szia Kol. – köszöntem neki. Először nem is
ismertem fel. Régebben hosszabb haja volt és nyeszlettebb testformája. Most rövid
haja és kigyúrtabb teste lett.
- Sokat változtál édes. – mondta és
elengedett a forró fogásból. – Első pillantásra nem is ismertelek fel. Megnőtt
a hajad. – vigyorgott. Imádtam az akcentusát.
- Testvéreid mondták, hogy eltűntél.
- Hát ez az egész neked nem egyértelmű
Alison? – kérdezte majd rám nézett. Szörnyű fejet vághattam, mert nem is
hagyta, hogy válaszoljak.
- Te vagy az oka, hogy visszatértem.
Hiányoztál. – bökte ki Kol majd közelebb hajolt hozzám. Várta, hogy mondjak
valamit.
- Te még jobban. – suttogtam. Aztán még
közelebb hajolt és megcsókolt olyan finoman, mint régen tette. Gyönyörű
pillanat volt. Azt akartam, hogy sose legyen vége. Aztán egyszer csak abba
maradt.
- Mennem kell. – mondtam ki végül nehezen.
- Hova? – kérdezte Kol és a karjai közé font.
– Többet nem akarlak szem elől veszíteni. – mondta és elkezdte babrálni a
hajamat. Imádtam.
- Nik meghívott hozzátok. – nyögtem ki nagy
nehezen, mert tudtam, hogy ez ki fogja akasztani. Elengedett és gyorsan felállt
a kanapéról.
- Niklaus? Alison mi folyik itt megint? Azért
mentem el innen, mert nem akartam tőle függni. Azt akarod, hogy megint tőrrel a
szívemben végezzem? – kérdezte ingerülten. Szörnyű volt ezt látni. Nem
szerettem ezt az oldalát.
- Tudod, hogy ő változtatott át és fogadott
be a testvéreiddel együtt. Meg kell tartanom a kapcsolatot vele is. Soha nem
fogom megbocsájtani neki, amiért leszúrt titeket. Soha. Amint lehet, eltűnünk
innen olyan messze amennyire csak lehet. – győzködtem. Ezt szerettem volna a
legeslegjobban. Elmenni innen egy ismeretlen szigetre vagy városkába és együtt
leélni a megmaradt életünket.
- És az mikor lesz? – kérdezte ártatlanul.
- Amint megismertem a testvéreimet. – mondtam
neki és átöleltem. Miután visszaölelt elengedtem és töltöttem magunknak egy
pohár vért.
- Köszönöm. – és egy hajtással megitta.
- Menjünk. – mondtam és elindultam az autó
felé.
- Én nem megyek. – mondta Kol. Rá mosolyogtam
és közelebb mentem.
- A kedvemért? – kértem és megsimítottam az
arcát. Megfogta a kezem és az autó felé indultunk.
- Én vezetek. – jelentette ki és kinyitotta
nekem az ajtót.
Gyorsan
végig száguldottunk az odavezető úton, de a behajtónál megállt és habozott.
- Biztos jó ötlet ez? Mármint bemenni? Niklaus nem az a gyorsan megbocsájtó típus. – aggodalmaskodott. Ránéztem és a váltón lévő kezére tettem a kezemet.
- Minden rendben lesz, ezt megígérem, mert
tudom, ha veletek vagyok nem fog senkit bántani. Tudja, hogy megint egyedül
hagynám. – mondtam, mire Kol megkönnyebbült és a gázpedálra lépett. Kiszálltunk
az autóból és bementünk az óriási kapun, ami a nappalihoz vezetett. Már Klaus,
Elijah és Rebekah is vártak engem és a meglepetés vendégemet. Mindenki
meglepődött, hogy Kol csak úgy megjelent kivétel Niket.- Biztos jó ötlet ez? Mármint bemenni? Niklaus nem az a gyorsan megbocsájtó típus. – aggodalmaskodott. Ránéztem és a váltón lévő kezére tettem a kezemet.