13. rész - Katherine titka

Sziasztok újra!
Úgy döntöttem folytatom a blogom írását, mert kell valami érdekes is :D Szóval kéthetente biztos, de hetente nem hinném, hogy fel tudok rakni új részeket. Remélem tetszeni fog ez a rövid kis bevezető amiről később többet is megtudhattok. Jó olvasást! <3

A folyosó maga volt a megtestesült rémálom. Nem gondoltam volna, hogy így fogok tekinteni egy folyosóra, de ezt érezni kell. Érezni, ahogy a diákok szeme rajtad ragad. A titkos szavakat, amik rólam keringenek és az alattomos nevetéseket a mellettem elsuhanóktól. Ez megy közel egy hete. Úgy látszik rám nem igaz a Minden csoda három napig tart nyugtató, túl bölcs szöveg. A pletykák, amik terjengnek persze nem igazak. A tanárok zsarolásától az öngyilkossági kísérletig, eddig minden felmerült. Értem én. Új lány az év közepén és a tanulók unatkoznak. Pont jól jöttem. Azt kéne hinni egy 600 éves vámpírról, hogy elnyelni az ilyen dolgokat. Elmondok egy titkot. Minket ezerszer több fájdalom ér ilyenkor. Minden fokozott. Gondoljatok csak Katherine Pierce illetve Petrovára – ki, hogy ismeri-, aki a világon létezett legtökösebb vámpírjának mondott túlélő. Higgyétek el ez csak a látszat. Mélyen a világ legösszetörtebb emberét ismerhetnétek meg, ahogy ezt nekem sikerült.

1822 Közép- Európa /Visszatekintés a múltba/

   - Kérlek, mondd, hogy nem látszik vörösnek a szemem. – mondta Katherine a tükörben bámulva magát. Közelebb léptem és a vállánál fogva felrángattam a székéből.

   - Fejezd ezt be! Hallasz? Most nem szabad össze törnöd! Túl közel járunk az igazsághoz, hogy most feladd. Nem szabad! – olyan magabiztosan beszéltem hozzá, ahogy csak bírtam miközben ő csak sírt és sírt. Nem tudta abba hagyni. Csak körbe járkált vagy a falhoz vágott tányérok maradékait próbálta összekaparni két sírás között. Ilyenkor a legjobb, ha békén hagyjuk. Szóval csak ültem az ágyon és az egyik ellopott Stefan naplót olvastam.

   - Nem megy ez nekem tovább. Klaus a nyomomban, de a válasz a kérdésemre viszont oly közel. Mennem kell, de mégis visszahúz valami. – bökte ki ezt az órákig tartó kínszenvedés után.

   - Ha nem indulunk, holnap Az Ősiek végeznek veled. Legalábbis akik nem egy koporsóban rohadnak. – próbáltam mosolyt csalni az arcára, de itt már nem volt mit tenni.

   - Még két nap kell! Én maradok, te mész. Ha megtudja, hogy itt vagy soha nem tudsz elszökni előle újra. – mondta nekem miközben egy halom papírt próbált az asztalon egy mappába belegyömöszölni. Az igazság az, hogy soha nem is akartam elhagyni Niket. Szerettem és szeretni is fogom, de ha ezt Katherine megtudta volna. Nekem annyi. A lényeg, hogy a titkos vágyam az iránt, hogy Nikkel legyek nem tiszta. Hátsó szándékaim vannak, mint általában mindenkinek. Kol kell nekem és meg is fogom szerezni. Bármi áron.