5.rész - Szerelem

   - Helló Alison. – üdvözölt ismerős édes hangján. Máris tudtam ki az.

 - Szia Kol. – köszöntem neki. Először nem is ismertem fel. Régebben hosszabb haja volt és nyeszlettebb testformája. Most rövid haja és kigyúrtabb teste lett.

  - Sokat változtál édes. – mondta és elengedett a forró fogásból. – Első pillantásra nem is ismertelek fel. Megnőtt a hajad. – vigyorgott. Imádtam az akcentusát.

  - Testvéreid mondták, hogy eltűntél.

  - Hát ez az egész neked nem egyértelmű Alison? – kérdezte majd rám nézett. Szörnyű fejet vághattam, mert nem is hagyta, hogy válaszoljak.

  - Te vagy az oka, hogy visszatértem. Hiányoztál. – bökte ki Kol majd közelebb hajolt hozzám. Várta, hogy mondjak valamit.

  - Te még jobban. – suttogtam. Aztán még közelebb hajolt és megcsókolt olyan finoman, mint régen tette. Gyönyörű pillanat volt. Azt akartam, hogy sose legyen vége. Aztán egyszer csak abba maradt.

  - Mennem kell. – mondtam ki végül nehezen.

  - Hova? – kérdezte Kol és a karjai közé font. – Többet nem akarlak szem elől veszíteni. – mondta és elkezdte babrálni a hajamat. Imádtam.

  - Nik meghívott hozzátok. – nyögtem ki nagy nehezen, mert tudtam, hogy ez ki fogja akasztani. Elengedett és gyorsan felállt a kanapéról.

  - Niklaus? Alison mi folyik itt megint? Azért mentem el innen, mert nem akartam tőle függni. Azt akarod, hogy megint tőrrel a szívemben végezzem? – kérdezte ingerülten. Szörnyű volt ezt látni. Nem szerettem ezt az oldalát.

  - Tudod, hogy ő változtatott át és fogadott be a testvéreiddel együtt. Meg kell tartanom a kapcsolatot vele is. Soha nem fogom megbocsájtani neki, amiért leszúrt titeket. Soha. Amint lehet, eltűnünk innen olyan messze amennyire csak lehet. – győzködtem. Ezt szerettem volna a legeslegjobban. Elmenni innen egy ismeretlen szigetre vagy városkába és együtt leélni a megmaradt életünket.

  - És az mikor lesz? – kérdezte ártatlanul.

  - Amint megismertem a testvéreimet. – mondtam neki és átöleltem. Miután visszaölelt elengedtem és töltöttem magunknak egy pohár vért.

  - Köszönöm. – és egy hajtással megitta.

  - Menjünk. – mondtam és elindultam az autó felé.

  - Én nem megyek. – mondta Kol. Rá mosolyogtam és közelebb mentem.

  - A kedvemért? – kértem és megsimítottam az arcát. Megfogta a kezem és az autó felé indultunk.

  - Én vezetek. – jelentette ki és kinyitotta nekem az ajtót.

Gyorsan végig száguldottunk az odavezető úton, de a behajtónál megállt és habozott.
  - Biztos jó ötlet ez? Mármint bemenni? Niklaus nem az a gyorsan megbocsájtó típus. – aggodalmaskodott. Ránéztem és a váltón lévő kezére tettem a kezemet.

  - Minden rendben lesz, ezt megígérem, mert tudom, ha veletek vagyok nem fog senkit bántani. Tudja, hogy megint egyedül hagynám. – mondtam, mire Kol megkönnyebbült és a gázpedálra lépett. Kiszálltunk az autóból és bementünk az óriási kapun, ami a nappalihoz vezetett. Már Klaus, Elijah és Rebekah is vártak engem és a meglepetés vendégemet. Mindenki meglepődött, hogy Kol csak úgy megjelent kivétel Niket.